500 éve halt meg Magellán, a világutazó felfedező

Magellán 1480 körül született valószínűleg Sabrosa városában, nemesi családban. Szüleinek elvesztése után II. János király feleségének udvarában nevelkedett, elsajátította a térképészet és a navigáció tudományát. Huszonöt évesen szállt először tengerre, a portugál flottával eljutott Indiába, Afrikába, Kelet-Indiába, számos tengeri csatában harcolt, egy sebesülése miatt élete végéig sántított.

Ellenségei azonban rossz hírét keltették az udvarban, s bár az ellene felhozott vádak nem bizonyultak igaznak, elvesztette az új király, I. Manuel kegyét és kegydíját. A sértődött Magellán „egy házzal odébb állt” és

a spanyoloknak ajánlotta fel szolgálatait.

A fűszerekben gazdag Indiába és Távol-Keletre vezető út ekkor már évtizedek óta izgatta a felfedezők fantáziáját. A portugálok és a spanyolok az 1494-es tordesillasi szerződésben felosztották egymás közt a felfedezésre váró területeket, a portugálok délre és keletnek, Afrika megkerülésével próbálkoztak, a spanyolok nyugat felé indultak. Kolumbusz is az Atlanti-óceánt átszelve akart Ázsiába jutni, de „útjában volt” az amerikai kontinens, amelynek partjainál azután expedíciók sora kereste a tengeri átjárókat.

Magellán már sejtette, hogy a Föld gömbölyű, s viszonylag könnyen sikerült meggyőznie a fiatal I. Károly spanyol királyt

(V. Károly néven német-római császárt), hogy a spanyolok „kerülő úton” is eljuthatnak a portugálok által ellenőrzött Fűszer-szigetekre, a mai indonéziai Moluka-szigetekre. Károly öt hajót szereltetett fel számára, amelyeket két évre elegendő készlettel láttak el,

Magellánt kinevezte a felfedezendő földek kormányzójának

és tíz évre monopóliumot adott neki az általa talált útvonalra.

Magellán a tengernagyi lobogót a 110 tonnás Trinidadra húzatta fel, flottája (a vezérhajó mellett a San Antonio, a Concepción, a Victoria és a Santiago)

270 emberrel a fedélzetén 1519. augusztus 10-én indult el Sevillából,

s a Guadalquivir folyón lehajózva szeptember 20-án futott ki Sanlucar de Barramedából az Atlanti-óceánra. A spanyol kapitányok önérzetét azonban sértette, hogy egy idegen parancsoljon nekik és már az indulás után összeesküvést szőttek, de a terv kipattant, s Magellán a főkolompos kapitányt leváltotta és lecsukatta.

Decemberben elérték a névleg Portugáliához tartozó brazil partokat, s a mai Rio de Janeiro helyén (ahol még nem volt állandó település) kijavították a hajókat. 1520 januárjában a La Plata torkolatában horgonyoztak le, majd tovább indultak délnek, de a hideg és a rossz időjárás miatt úgy döntöttek, Patagóniában (a nevet a helybéli magas indiánokra utalva adták, a szó spanyolul nagylábút jelent) telelnek át. Itt három kapitánya ismét fellázadt, de a legénység hűséges maradt; Magellán két zendülőt lefejeztetett, a harmadikat kitette a lakatlan partra.

A Santiago május közepén felderítés során egy sziklás parton szétzúzódott, de a legénység megmenekült. A maradék négy hajó augusztus végén indult tovább, s októberben

végre meglelték a keresett átjárót, a ma Magellán nevét viselő szorost

a mindenszentekről nevezte el. Az átkelés a vártnál nehezebbnek bizonyult, több mint egy hónapig bolyongtak a szigetek közt, míg valóban kijáratot leltek. A zsákutcába jutott és magára maradt San Antonio legénysége fellázadt és visszafordult, a maradék három hajó 1520. november 28-án átkelt a szűk, hegyek közti csatornán. A vidéket az indiánok által gyújtott számtalan tűzről Tűzföldnek nevezték el, a nagy vizet pedig, amelyre kijutottak – látszólagos békés volta miatt – Csendes-óceánnak.

Magellán ekkor már azt hitte, célja a közelben van, de csalódnia kellett: csak 110 nap és 17 ezer megtett kilométer után, 1521. március 6-án érték el Guamot, majd tíz nappal később a Fülöp-szigeteket. Mivel nem ilyen hosszú útra készültek, a víz megromlott, az emberek éheztek, skarlátban szenvedtek, kikötéskor már csak 150-en voltak életben. Cebu szigetén az uralkodót rávették a kereszténység felvételére, de

Magellán a nyugati fegyverek fölényében bízva botor módon belekeveredett a helybéliek konfliktusába, s 1521. április 27-én egy csetepatéban elesett.

Halála után az expedíció egyre apadó létszáma miatt az egyik hajót felgyújtották, a maradék kettő 1521 novemberében rábukkant az áhított Fűszer-szigetekre. A súlyosan sérült Trinidadot hátrahagyták (ezt később elfogták a portugálok),

a Victoria viszont a Jóreménység-fokát megkerülve, súlyos szenvedések és nélkülözések után, de 1522. szeptember 6-án hazaért Spanyolországba.

A legénységből csak 18-an érkeztek vissza Juan Sebastián Elcano parancsnoksága alatt, de anyagilag kifizetődött a vállalkozás, a fűszerek még nyereséget is hoztak. A hajóút során számos ismeretlen állatot láttak, felfedezték a déli féltekéről látható csillagképet, a Magellán-felhőt, és az is kiderült, hogy szükség van a dátum-vonalra: a visszaérkezők ugyanis hiába vezették pontosan a hajónaplót, egy nap eltérésben voltak az otthon maradottakkal szemben.

Az expedíció a világ térképeinek teljes átrajzolását is eredményezte: kiderült, hogy a földfelszín nagyobb részét tenger borítja, amely egységes világóceánt alkot.

Magellán vállalkozásának nehézségére jellemző, hogy útját csak majdnem hat évtizeddel később, 1580-ban tudta megismételni az angol Francis Drake.

A felfedező nevét viseli többek között egy pingvinfajta, egy holdkráter, a NASA 1989-ben útnak indított Vénusz-szondája, az amerikai elnökök által 1943 és 1958 között használt vasúti kocsi és róla nevezték el azt a küldetést, amelynek során 1960-ban a Triton amerikai atom-tengeralattjáró először hajózta körbe a Földet a tenger alatt.

Borítókép: Magellán szobra Punta Arenas-ban Chilében