Egy aktív vulkán csúcsán éldegél a világ legkitartóbb egere

Jay Storz, a Nebraskai Egyetem biológusa és társai februárban mászták meg a 6723 méteres vulkánt a chilei-argentin határon, hogy megbizonyosodjanak arról, ilyen magasságban is élnek emlősök. A kutatóexpedíciót egy 2013-ban felvett videoklip inspirálta, Matt Farson hegymászó a Llulaillacót megmázva mintegy 6600 méter magasan kamerájával felvett egy hóban futó egeret. Soha ilyen magasan nem észleltek emlősállatot tudósok.

Storz és tudóscsoportja az Atacama-sivatag déli peremén húzódó vulkánon tett egyhónapos expedíciója során fedezte fel a hörcsögfélék családjába tartozó sárgahasú, levélalakú fülű egeret, a Phyllotis xanthopygus rupestrist mintegy 6660 méter magasságban.

A Llullaillaco egy rétegvulkán az Andokban, Argentína és Chile határán. Ez a negyedik legnagyobb vulkán és a második legnagyobb aktív vulkán a világon.

A tudóscsoport felfedezése páratlan bizonyítékkal szolgál arra, hogy az emlősök milyen szélsőséges körülmények között képesek megélni:

egy rágcsáló képes a tengerszinti oxigén 45 százalékán és ismeretlen étrenden élni, miközben télen akár mínusz 25 Celsius-fokkal is meg kell birkóznia.

Valószínűleg eddig alábecsültük azt, mekkora tengerszint feletti magasságban képesek élni az emlősök és más gerincesek, mivel a világ legmagasabb hegycsúcsait viszonylag kevésbé tanulmányozták a biológusok – idézte Storzot a Nebraskai Egyetem közleménye a Phys.org. tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

„Senki nem számított arra, hogy emlősök képesek túlélni és boldogulni ilyen szélsőséges magasságban”. Eddig a tudósok úgy vélték, hogy nagyjából 5700 méter az a tengerszint fölötti magasság, ahol még képesek emlősök élni.

A csúcsra tartva a tudósok három másik egeret, köztük az andesi ugróegeret is megfigyelték emlősök esetében rekord tengerszint fölötti magasságban.

A kutatók azt tervezik, hogy tanulmányozni fogják a különbséget az oxigénben gazdag tengerszinten élő egerek és az alacsony oxigéntartalmú térségben élők között. „Sok kísérletet fogunk tenni, hogy kiderítsük, milyen különleges fiziológiai alkalmazkodóképességük fejlődött ki az alacsony oxigénszinthez. És elemezünk teljes genomszekvenciákat, hogy megállapítsuk az ezt segítő genetikai változásokat” – mondta a biológus.