AnTuTu győztesek

2019.05.13. 06:00

Íme, a ma legerősebb okostelefonok – és nem ezek a legdrágábbak

Persze, az AnTuTu-t is sokan támadták, ez a tesztportál sem tökéletes, egyes gyártók próbáltak csalni és a tesztjeikre optimalizálták a készülékeiket. Ez mind igaz: de azért mégis, kik ma a győztesek?

Fotó: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Ismét kiadta az AnTuTu azoknak a készülékeknek a listáját, fedezte fel a RendeljKinait, amelyek a legdurvább hardverrel rendelkeznek. A lista meglepő lehet azoknak, akik csak a nagy zajjal járó médiakampányokra figyelnek.

Melyik lehet androidosok között a legerősebb? A legújabb Samsung Galaxy S10+? Esetleg a Huawei? Az AnTuTu szerint egyik sem…

Mind az első három helyen kínai

Az áprilisi benchmarking tesztek alapján az első három helyet egyértelműen a Xiaomi birtokolja.

Az első az átlátszó hátlapos Mi 9 Explorer/Transparent Edition, mögötte nem sokkal a Mi 9, ami nem csoda, hiszen hozza azt a színvonalat, amit egy zászlóshajótól elvárunk. A harmadik a Black Shark 2 lett.

Black Shark 2

Aki a nagy márkákat várja, várjon, mert a negyedik helyen a Meizu 16s és a Vivo IQOO Monster áll. A Vivo Magyarországon azért nem fut annyira, mert nem képes B20 kapcsolatra, így problémás a mobilnet elérése ritkábban lakott területeken, pedig amúgy nagyon jó telefonmárka, olyan érdekességekkel, mint a teljesen gombmentes üvegtest.

A Samsung jelenlegi tudása a Galaxy S10+ esetében a hatodik, a sima S10-nél pedig a hetedik helyezéshez volt elegendő, ami meglepő, ha a hatalmas hájpot nézzük a márka körül. Végül, de nem utolsó sorban az utolsó három helyet a Vivo IQOO, a Nubia Red Magic Mars és a Honor View 20 foglalja el, ami még mindig szép teljesítmény ahhoz képest, hogy hány készülék maradt le a listáról.

Ebben a tesztben persze kizárólag a hardver ereje volt a döntő, a készülékeket különböző szempontok szerint lehet rangsorolni.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!