Ország-világ

2021.08.08. 14:40

Nyugaton már klímagyilkosságnak minősítik a gyerekvállalást (videó)

Érdekes összeállítást tűzött ismét műsorára nemrégiben az Arte német–francia közszolgálati tévécsatorna: a sztenderd értelmiségi nézőközönség megtudhatta belőle, hogy egyetlen nyugat-európai gyerek annyi erőforrást emészt fel, mint tizenkét nigériai lurkó, ezért „ha egy gyerekkel kevesebb születik egy gazdag országban, az évi 58,5 tonna CO2-megtakarítást jelent”.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Arte által megszólaltatott klímaszorongók mindezen adatokból természetesen azt az egyre inkább bevett következtetést vonják le, hogy a jólétben élő európaiaknak maximum egy gyereket szabadna vállalniuk, de még inkább egyet se – ugyanakkor lenne itt két másik kézenfekvő megállapítás, amelyekkel valamiért sosem sikerül előhozakodni.

Egyrészt, amennyiben klímagyilkosnak tekintünk egy teljesen öko-bio módon megfoganó harmadik gyereket, akinek egyébként alapélménye a testvériség és az igazságos erőforrás-megosztás, akkor minimum tiltakozni kellene a reprodukciós lehetőségek további kiterjesztése ellen – írja a Magyar Nemzet.

A héten hirdették ki Franciaországban az új „bioetikai” törvényt, melynek értelmében – számos egyéb vívmány mellett –

immár egészséges nők is szabadon lefagyasztathatják petesejtjeiket hosszú-hosszú évekre, ha egyelőre nem találják a „babaprojekthez” elképzelt Igazit, emellett egyedülállók és leszbikusok is jelentkezhetnek tb-finanszírozott mesterséges megtermékenyítésre, hogy a kívánt hajszínű és testmagasságú anonim spermadonor segítségével apátlan gyereket szülhessenek. Furcsa módon a jogszabály ellen csak a katolikus és konzervatív életvédők léptek fel – a klímapánikolók nem tartottak miatta ülősztrájkot.

Márpedig nem tűnik túl logikusnak, hogy nagyjából ugyanazok, akik aggályosnak tartják a heteroszexuális párok minimális mértékű természetes reprodukcióját, egyidejűleg haladó vívmánynak minősítik azt, ha egyébként nem meddő nők vízszennyező hormonkészítményekkel injekciózzák magukat, és energiafaló tartósítási technológiák (köztük mínusz 196 fokos fagyasztókészülékek) segítségével igyekeznek kijátszani a biológiát. Az esetek túlnyomó többségében ráadásul sikertelenül, de legalább jó csomó erőforrást elpazarolva.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában