Labdarúgás, Nyíregyháza Spartacus FC, női NB II.

2024.05.14. 12:55

Rendesen kitömte a Salgótarjánt a Szpari női csapata.

Szalanics Dóra és Urai Bianka is mesterhármassal zárt

Magabiztos sikert aratott a Szpari.

Fotó: Mán László

A női labdarúgó NB II. Keleti-csoportjának huszadik fordulójában a tabellautolsó Salgótarjánt fogadta a Nyíregyháza Spartacus FC. A lányokban égett a bizonyítási vágy, pláne azok után, hogy a szövetség négypontos levonással sújtotta őket. Ennek eredményeképpen Urai Bianka már a negyedik percben megszerezte a vezetést, amit Bakó Alina négy perc múlva megduplázott, majd újabb négy minutum elteltével Kovács Kinga is bevette Verbói Liliána hálóját. Lényegében a találkozó már bő tíz perc elteltével eldőlt, ennek ellenére a Szpari nem lassított, így a nagyszünetre nyolcgólos előnnyel vonultak a felek. Végül Szalanics Dóra és Urai Bianka is mesterhármassal zárt, a szabolcsi egylet pedig 13–0-val küldte haza a SKSE-t. 

Mint ismert, a 2023-2024-es bajnoki kiírás kezdetére jelentősen megfiatalodott a csapat, amely azonban nem vall szégyent. A „nagy hármas”, nevezetesen a Budapest Honvéd, az Újpest és az Eger mögött közvetlenül ott helyezkedik az egylet, amely az idei sikerekre alapozva jövőre már a dobogóért szállhat harcba.

A bajnokságból még két forduló van hátra, ráadásul mindkét meccs nyerhető – legközelebb jövő hét csütörtökön Gyulára látogat a csapata, majd zárásként a két nappal később a Kazincbarcikát fogadja.

A bajnokság állása

1. Bp. Honvéd     20    19    -    1    131-14    57
2. Újpest        20    17    1    2    109-19    52
3. Eger        20    14    4    2    118-33    46
4. Nyíregyháza    20    13    1    6    108-36    36
5. Lőrinci        20    12    -    8    74-48    36
6. Hatvan        20    10    4    6    74-28    34
7. Gyula        20    9    1    10    42-54    28
8. Kazincbarcika    20    6    1    13    34-94    19
9. Arany Bácska    20    5    1    14    42-101    16
10. Szolnok    20    4    1    15    24-119    13
11. BVSC-Zugló    20    2    -    18    25-107    6
12. Salgótarján    20    2    -    18    12-140    6

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában