Vízilabda, Aqua SE

2024.05.07. 10:52

Háromszoros olimpiai bajnok adta át az érmeket – video

Második helyen az AQUA SE Gyermek IV-es(U12) és Ifjúsági (U18) csapata.

Szon.hu

Az AQUA Sport Egyesület Nyíregyháza U12-es vízilabda csapata két mérkőzést játszott vasárnap az Észak- keleti Gyermek IV-es 7. fordulójában, ami egyben a döntő is volt, Nyíregyházán.
- A döntőt, az egri fiatalokkal vívhattuk meg, és sikerült is megszorongatni őket az első meccsen. A második mérkőzésre már kijöttek a fáradtság, illetve a sérülések miatti hiányosságok, de kétségtelen, hogy ott volt a helyünk a döntőben, ahol nem könnyítettük meg az ellenfél dolgát. Az első játékban végig kiegyensúlyozott szoros mérkőzést játszottunk, kisebb hibákkal, szétszórtsággal, melyek a védekezésünkben meglátszottak. A 4 negyedes küzdelem és a nagyiramú meccs után kialakult a 12-8-as végeredmény, az egriek javára. Ezek után kezdtük a második mérkőzésünket, ahol már kicsit elhagyott az erő minket, de összességében meg vagyok elégedve azzal a munkával, amit a fiúk letettek nekünk az asztalra! Ezzel az Észak-kelet Gyerek IV-es korcsoportban a 2. helyen végeztünk amivel bekerültünk az ország legjobb csapatai közé a PlayOff-ra a 8-as rájátszásra– mondta Rudik Máté a gyermek IV-es csapat edzője. Az érmeket a 3x olimpiai bajnok Szécsi Zoltán kapuslegenda adta át a nyíregyházi uszodában a gyerekek részére. Bajnokunk kiemelte, hogy mindig jó meccseket játszanak az AQUA SE csapataival, elismerte a szakmai munkát és a folyamatos fejlődést ami a keleti régióban folyik Nyíregyházán.
Az Észak-keleti Ifjúsági Bajnokság is véget ért az AQUA SE vízilabdásainak. Az ifjúsági csapat is a tabella második helyén végzett.
- Az alapszakaszban a második helyen voltunk a tabellán. A rájátszás alatt is az volt a célunk, hogy maradjon meg az ezüst érmünk. A miskolci MVLC ellen nem sikerült a bravúr. A második mérkőzésünk izgalmasra sikeredett, de sikerült nyernünk így miénk lett az ezüstérem. Gratulálok a srácoknak. – mondta Hatvani Péter az AQUA SE vízilabda szakedzője.

Az érmeket a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán adta át a fiataloknak.


Eredmények:
ÉK- Gyermek IV. Bajnokság:
-       DIGI-Eger-AQUA SE Nyíregyháza 12-8 (3-1,2-2,2-2,5-3)
Góllövők: Blazsán Ád. 3, Koi Sz. 4, Nemes N.
-       AQUA SE Nyíregyháza-DIGI-Eger 6-21 (0-6,2-4,3-6,1-5)
Góllövők: Blazsán Ád., Koi Sz. 4, Vida M.
ÉK- Ifjúsági Bajnokság:
AQUA SE Nyíregyháza - PannErgy-MVLC-Miskolc 10-21 (3-2,3-6,3-6,1-7)
- Góllövők: Dorogi L. 3, Radóczi B. 2, Éder-Pavolek D. 2., Székely Á., Virág Be., Tolnai D.
Zempléni Vízilabda Klub – AQUA SE Nyíregyháza 15-16 ( 4-6,3-4,5-4,3-2)
- Góllövők: Radóczi B. 7, Éder-Pavolek D. 3, Dorogi L. 2, Székely Á. 2, Pettendi Sz., Virág Bo.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában