Szakoly

2024.04.12. 13:51

Szakoly: az élet napos oldala

Átadtak egy több mint hárommilliárd forintból megépített napelemparkot a nyírségi településen.

Tarnavölgyi Gergely

Forrás: Fotók: Sipeki Péter

Meg kell ragadni minden esélyt, hiszen ez a napelempark egy komoly lehetőség a beruházónak, ahogy a településünknek is – fogalmazott Bacskai Erzsébet a közel 3,3 milliárd forintból megépülő, 9 MVA-s teljesítményű napelempark pénteki átadóünnepségén. Szakoly polgármestere köszöntőjében kiemelte, a Nemzeti Energiastratégiának is részét képezi ez a fejlesztés, és jelentős klímavédelmi szerepet is játszik. Szerinte van potenciál a napenergiában, és úgy általában a megújuló energiaforrásokban. 

– Jó földrajzi adottságai vannak ennek a régiónak a napenergia szempontjából, hiszen viszonylag magas a napsütéses órák száma – fogalmazott Bacskai Erzsébet, aki lapunknak elárulta: a település ezzel a fejlesztéssel jelentős iparűzési adóbevételhez is hozzájut, jelenlegi számításai szerint ez az összeg évente elérheti a 15-20 millió forintot is akár. Az ünnepségen részt vett Kósa András, a beruházó ABO Wind Hungary Kft. ügyvezető igazgatója is. Mint rámutatott, Szakoly címerében nem véletlenül dominál a kék szín, ami szerinte a végtelenségre utal. 

Előrelátó település

– Ez magában foglalja a település múltját, de az előrelátást is. Ez a beruházás is azt mutatja, Szakolyban hisznek a klíma- és a környezetvédelemben, és gondolnak a jövő generációjára – hívta fel a figyelmet. Kósa András elmondta, ez a napelempark hat Szakoly méretű település éves energiaellátását is ki tudja elégíteni, de nem csak a lakossági kiszolgálásra, hanem a vállalkozói szféra igényeinek kielégítésére is fel vannak készülve. 
– A beruházás három éve indult el, ebben nagy segítséget nyújtott az Opus Titász és a vármegyei kormányhivatal is – zárta az ügyvezető igazgató. 

 Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő is köszöntötte a pénteki átadó vendégeit. Mint azt a térség országgyűlési képviselője kiemelte, ez a fejlesztés is illeszkedik a kormány zöld politikájához és ahhoz, hogy az ország az előzetes terveknek megfelelően 2050-re elérje a klímasemlegességet. 

–  Ez a mai egy kis lépés a klímasemlegesség felé vezető úton, de a nagy célokat csak kis lépésekkel lehet elérni. A magyar kormány hisz a zöld fordulatban, ezért is indított el nemrégiben egy konzultációt. Ebben kíváncsiak az emberek véleményére, mit gondolnak a megújuló energiáról, a klímavédelemről és a klímasemlegességről – sorolta dr. Simon Miklós, aki köszöntője végén gratulált a beruházó cégnek ahhoz, hogy ezt a térségben szinte egyedülálló beruházást, mely a 21. század minden igényét kielégíti, sikeresen véghez vitték. 

A beszédek után, a munka- és a tűzvédelmi szabályok betartásával, az átadóünnepség vendégeit az ABO Wind Hungary Kft. munkatársai körbe vezették a közel 3,3 milliárd forintból épült napelemparkon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában