Társadalmi integráció

2021.10.06. 17:19

Fogyatékkal élő és ép gyermekek játszhatnak együtt az új játszótéren

A befogadó játszóterek építését vállaló Szerencsejáték Zrt. országosan immár a tizennegyedik közösségi teret adta át.

Forrás: Magyar Nemzet

Budafok-Tétényben adták át a főváros első integrált játszóterét. A Magyar Nemzet cikkében beszámolt arról, az átadáson Tapolczai Gergely országgyűlési képviselő kiemelte, hogy az Európai Unióban összesen ketten vannak olyan képviselők, akik fogyatékossággal élnek és a fogyatékossággal élőket képviselik. Hozzátette, mindketten magyarok.

A képviselő elmondta, gyerekként azok voltak a legszebb élményei, amikor ép társaival játszhatott együtt.

Akkoriban sem a szakmai, sem az anyagi vagy az érzelmi háttér nem volt adott ahhoz, hogy olyan helyszínek jöjjenek létre, amelyeken fogyatékosságtól függetlenül minden gyermek teljes értékűnek érezhette volna magát.

A Szerencsejáték Zrt. az elsők között csatlakozott az Európai Lottótársaságok és az Európai Fogyatékosügyi Fórum kezdeményezéséhez, hogy elősegítsék az Európai Unió területén élő mintegy 80 millió fogyatékossággal élő társadalmi integrációját. A Szerencsejáték Zrt. idén is a Nagykarácsony sorsjegyek bevételének egy részéből vállalta a közösségi tér megépítését. A vállalat képviselői elmondták, a kezdeményezés sikerességét jól mutatja, hogy még az idei évben további helyszínekkel is bővítik a programot.

Az ép fejlődésű és a fogyatékkal élő gyerekek a közösen szerzett élményeiken keresztül válhatnak befogadóbb felnőttekké.

Németh Zsolt országgyűlési képviselő a játszótér átadásán úgy fogalmazott, a befogadás folyamata gyerekkorban kezdődik. A képviselő szerint fontos tudatosítani, hogy az elfogadás kölcsönös folyamat, tehát az ép embereknek is ugyanannyit kell tenniük érte, mint fogyatékkal élő társaiknak.

A kormány politikájában kiemelt szerepe van a fogyatékkal élő emberek képviseletének.

Büszkék vagyunk arra, hogy a parlamentben és Európában is van fogyatékkal élő képviselőnk. Gyakorlatilag Európában mi vagyunk a fogyatékos ügy parlamenti szintű képviselői – fogalmazott. Továbbá kiemelte, a polgári kormány erősen kötődik az integrált oktatás elvéhez, valamint a foglalkoztatás területén is azokat a megoldásokat keresi, amelyek elősegítik a megváltozott munkaképességű emberek piaci alapú foglalkoztatását.

A Szerencsejáték Zrt. a társadalmi felelősségvállalás keretében valósítja meg az integrált játszóterek építését. Állami tulajdonú cégként pedig ez a tevékenysége jól kapcsolódik a kormányzatnak a fogyatékkal élő emberekért folytatott politikájához – tette hozzá.

Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere az átadón kiemelte, a kerületben mintegy 30 éve az elsők között kezdte meg működését az integrált nevelési programot folytató Tündérkert Óvoda, amely az új játszótér közelében van. A polgármester kiemelte, a Szerencsejáték Zrt. munkájának köszönhetően a befogadó játszótér, amelyet teljes mértékben az állami cég finanszírozott, gyorsan és zökkenőmentesen épült meg.

A helyszínre a kerület vezetése rekreációs központot is tervez, amelynek részeként már korábban átadták a pumpa pályának nevezett speciális kerékpárpályát is. Most pedig a befogadó játszótérrel egészült ki a rekreációs központ. A továbbiakban futókörrel, streetball pályával és pihenő területtel bővül a terület.

A befogadó játszótér elemeit magyar cégek tervezték és gyártották. A helyszín és a játékok kialakítása akadálymentes, illetve olyan speciális játékok is megtalálhatók rajta, amelyek a különféle fogyatékosságokhoz alkalmazkodva teszik lehetővé a gyerekek bevonását a közös tevékenységekbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!